Szintetikus ütéscsillapító burkolatok tanúsítása hozzáértőkkel

Az ütéscsillapító burkolatok tanúsítását mindenképp valódi hozzáértőkre kell bízni. Teremtsünk közösen biztonságos körülményeket, keressen minket!

A biztonságos játszótér napjainkban elengedhetetlen tényező

Évtizedekkel ezelőtt gyakran lehetett hallani súlyos játszótéri balesetekről. A leggyakoribb baj az volt, amikor a gyerekek leestek a hintáról, mászókákról és komoly fejsérüléseket szereztek. Egy ilyen szituáció a szülőket és a kicsiket egyaránt próbára teszi, nem véletlenül történt drasztikus változás a játszóterek kialakításával kapcsolatban.

Napjainkban már sokkal szigorúbb elvárásoknak kell megfelelniük a kivitelezőknek, amikor játszóteret szeretnének építeni, vagy felújítani. A helyeknek számos környezetvédelmi és egészségügyi elvárásoknak kell megfelelniük, továbbá a csúszásmentes felületről sem szabad megfeledkezni. Szükség van továbbá az akadálymentességre és a tanúsítványokra is, amelyek igazolják azt, hogy a játszótér kellő biztonsággal használható.

Ezzel még a munka nem ér véget, mert az üzemeltetőknek a szabályok szerint gondoskodniuk kell a játékok ellenőrzéséről, karbantartásáról is. Mindezek alapján arra lehet következtetni, hogy egy játszótér kivitelezése és fenntartása komoly szakértelmet, felelősségtudatot követel meg.

A szintetikus ütéscsillapító burkolatok tanúsítása az egyik leglényegesebb része annak, hogy a terek maximálisan igazodjanak az EU szabványokhoz. Ezek a gumiburkolatok gondoskodnak arról, hogy egy leesés, ütés alkalmával a gyermekeknek ne legyenek súlyosabb sérüléseik, így érthető, hogy ez külön hozzáértő szakembereket követel meg.

Szintetikus ütéscsillapító burkolatok tanúsítása

Miért a gumiburkolat a legideálisabb?

Sokan teszik fel a kérdést a szakembereknek, hogy miért a gumiburkolat a legjobb választás? A válasz nagyon egyszerű, ugyanis a tanúsítás folyamata során ezek az anyagok nem okozhatnak csalódást, és sokkal strapabíróbbak, mint például a füvesített talaj.

A füves talaj csak egy méteres esésmagasságig tud biztonságos megoldást kínálni, ezzel szemben a gumiburkolat sokkal megbízhatóbb. Az olyan anyagok, mint a homok vagy a faháncs azért nem megfelelőek, mert elég hamar átrendeződhetnek, hiány keletkezhet belőlük, így pedig nem képesek védelmet nyújtani. Ha kavicsos a terület, az még kisebb sérüléseket is okozhat.

A gumiburkolatnál ilyen kényelmetlenségek nem fordulhatnak elő, akár 15 évig is megőrzik hibátlan állapotukat. Jól tűrik a szélsőséges körülményeket, nem hagyják cserben a gyerekeket. A gumiburkolat tanúsítása során így mindig jól teljesítenek az anyagok, a szakemberek is szívesebben ajánlják a játszóterek kialakításához.

Szintetikus ütéscsillapító burkolatok tanúsítása

A szintetikus ütéscsillapító burkolatok tanúsításához lelkiismeretes szakértők kellenek

Nem csupán a szabályok miatt van szükség a szakemberekre, hanem azért is, mert a korábbi munkáik során szerzett tapasztalataik miatt tisztában vannak felelősségteljes pozíciójukkal is. Ez egy rendkívül komoly feladat, rengeteg minden múlik azon, hogy a munkát a szakemberek hogyan oldják meg.

Nem lehet akármilyen gumiburkolatot sem alkalmazni. Ha a felhasználni kívánt anyag nem felel meg a szabványnak, mindenképp másik után kell nézni, mert nagy valószínűséggel az nem tudja kivédeni a súlyos fejsérüléseket.

A szakemberek többek között ezzel is pontosan tisztában vannak, tudják, hogy mely tényezőknek kell megfelelniük az ütéscsillapító burkolatoknak.

Cégünk vállalja a szintetikus ütéscsillapító burkolatok tanúsítását. Rugalmasak, megbízhatók vagyunk, igyekszünk minél hamarabb teljeskörűen ellátni a feladatainkat.

Honlapunkon bővebb információkat is találhat rólunk. Ha kérdései lennének, forduljon hozzánk bizalommal a megadott elérhetőségeinken, ahol munkatársaink készséggel állnak az érdeklődők rendelkezésére.

Call Now Button

Elérhetõségek
Telefon:+36 20 428 23 13
E-mail:szamei@szamei.hu